| Statisztika |
Online összesen: 1 Vendégek: 1 Felhasználók: 0 |
|
Bizonyíték a húrelméletre
Bizonyítékok a húrelmélet helyességére?
Bizonyítékok a húrelmélet helyességére?
TÉMA: Cikkek
Forrás: link a cikk végén
Szerző: Antalffy Tibor
A napokban felmerült a húrelmélet, amire azt válaszoltam, hogy ezek
csak elméletek, de nincsenek minden kétséget kizárva bizonyítva. Viszont
az érdeklődő laikus az ismeretterjesztésből arra következtet, hogy ez
már keményen megalapozott valóság. Hát az nem. Íme egy kis nyilvános
spekuláció.
Nemrég számolta be két újkeltű csillagászati megfigyelésről, melyek
külön-külön nem hoztak senkit se lázba, azonban a kettő együtt meglepő
tudományos előrelépés lehetőségét sugallja. Az égbolt egy lehatárolható
apró területén tízegynéhány galaxis furcsa kettősképek sorozatát
mutatja. Ezen kívül megfigyeltek még egy fényerejét nem várt módon
változtató kvazárt is. A kérdés az, mi okozhatja ezt a két furcsa
jelenséget? Ez ideig egyetlen magyarázatot tudtak találni mindkét
jelenség párhuzamos magyarázatára, ami nem más, mint egy kizárólag
energiából álló szuperhúr, aminek kiterjedése a Világmindenséget átölelő
sokmillió fényév lehet. Akkor most a második kérdés, ez lenne a
húrelmélet első tapasztalati bizonyítéka?
A húrelmélet a magfizikusok egyetlen reménye a Világmindenség
mozgatóerejének a megértéséhez, és azt sugallja, hogy az anyag nem más
mint a koncentrált energia elképesztően vékony fonalai. Ezeknek a
szuperhúroknak az egymástól eltérő, különböző rezgései olyan más és más
anyagi részecskéknek felelnek meg, mint például a kvarkok. A jelenlegi
elképzelés közel áll a fizika törvényeit egyesítő „mindenség
elméletéhez”, magyarázatot adva az anyag és energia viselkedésére.
A húrelmélet egyik legfurcsább tulajdonsága, hogy háromnál több
dimenziót feltételez. Ugyanis a húroknak a téridáben az összes részecske
létrehozásához szükséges, egymástól megfelelően eltérő rezgéséhez tíz
dimenzióra van szüksége. Mivel mi egy négydimenziós világban élünk
(három térbeli dimenzió és az idő) a húrelmélet feltételezi, hogy az
extra dimenziók az atomi méreteknél jóval kisebb helyre vannak
„felcsavarodva”. Ezt az elképzelést azonban mind ez ideig semmi
bizonyíték nem támasztotta alá, ezért a húrelméletet a fizikusok egy jó
része nem tekintette megalapozottnak. Meg fog-e ezt most változni?
A válasz abban az Ősrobbanásban van elrejtve, ami létrehozta a
Világmindenséget. A húrelmélet szerint a Világmindenség egy olyan
három-dimenziós sziget, más néven „brán”, ami egy tíz-dimenziós térben
halad, és az Ősrobbanást két ilyen brán összeütközése indíthatta el. Egy
ilyen ütközés elképesztő méretű energia felszabadulással járhat, ami
aztán különböző húr-tárgyat hozhat létre.
A matematika szerint, ha egy távoli galaxis és köztünk húzódna egy
húr, úgy az a galaxisból kiáramló fényt kétfelé osztaná, amit mi két
azonos, egymástól mindössze néhány ív-másodpercre lévő (ennyinek látnák
egy 100 forintos érmét 2 km távolságból) galaxisként érzékelnénk.
2003-ban egy olasz-orosz közös kutatócsoport pontosan ilyet talált 10
milliárd fényév távolságban, amit CSL-1 elnevezés alatt vezettek be.
Egymás szomszédságában elhelyezkedő két, azonosnak tűnő galaxis
észlelése nem egy új keletű dolog. Okozója az úgynevezett
gravitációs-lencsehatás, ami akkor érzékelhető, amikor egy távoli
galaxis fénye közvetlenül egy másik galaxis mellett halad el mielőtt a
Földre érkezne. A közbeeső galaxis tömege eltéríti útjából a fényt, ami
egy kettős képet produkál. Azonban a gravitációs lencsehatás által
létrehozott képsorozat tagjainak fényereje egymástól eltér. Ezzel
szemben a megfigyelt kettősképnél interferáló galaxis nincs, és az
összesen két kép fényereje tökéletesen azonos. Ezért ebben az esetben a
gravitációs lencsehatás kizárható. Jó esély van rá, hogy a kutatócsoport
egy szuperhúrral találkozott.
Reményre ad okot, hogy a CSL-1 nem az egyetlen bizonyíték a
szuperhúr létezésére. A Q0957+561A,B elnevezésű kettős-kvazárt még
1979-ben fedezték fel, aminek fénye gravitációs lencsehatás miatt két
részletben érkezik a Földre, de mivel a két fénynyaláb nem azonos úton
halad, az egyik 417 nappal később érkezik meg hozzánk, mint a másik.
Erre bizonyíték például egy fellángolás, amit 417 nappal később a másik
fénynyaláb megismétel. Most azonban újabb megfigyelések érdekes tényt
tártak fel. 1994-ben tíz hónapon belül a Q0957+561A,B kettős képe négy
esetben mutatott 4 százalékos fényerőváltozást, de ezen esetekben
szimultán, időeltolódás nélkül. A megfigyelők álláspontja szerint a
jelenségért a szuperhúr lehet a felelős.
Forrás: http://modernfizika.lapunk.hu/?modul=blog&a=137444 |
| Kategória: kedvenc cikkeim | Hozzáadta:: tegelysajto (2012-06-15)
|
| Megtekintések száma: 319
| Helyezés: 0.0/0 |
|
|
|
