Péntek, 2018-12-14
Amatőrcsillagász honlapomja
Honlap-menü
A fejezet kategóriái
Cikkeim [1]
kedvenc cikkeim [24]
csillagászati hírek [3]
CERN-nel kapcsolatos cikkek [17]
Az OPERA kutatásokkal kapcsolatos cikkek [9]
A fénysebességen túli kutatásokkal foglalkozó cikkek [5]
Az idő dimenzió. [2]
Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 7
Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Belépés
Főoldal » Cikkek » kedvenc cikkeim

Bizonyíték a húrelméletre

Bizonyítékok a húrelmélet helyességére?

Bizonyítékok a húrelmélet helyességére?



TÉMA: Cikkek


Forrás: link a cikk végén
Szerző: Antalffy Tibor


A napokban felmerült a húrelmélet, amire azt válaszoltam, hogy ezek csak elméletek, de nincsenek minden kétséget kizárva bizonyítva. Viszont az érdeklődő laikus az ismeretterjesztésből arra következtet, hogy ez már keményen megalapozott valóság. Hát az nem. Íme egy kis nyilvános spekuláció.

Nemrég számolta be két újkeltű csillagászati megfigyelésről, melyek külön-külön nem hoztak senkit se lázba, azonban a kettő együtt meglepő tudományos előrelépés lehetőségét sugallja. Az égbolt egy lehatárolható apró területén tízegynéhány galaxis furcsa kettősképek sorozatát mutatja. Ezen kívül megfigyeltek még egy fényerejét nem várt módon változtató kvazárt is. A kérdés az, mi okozhatja ezt a két furcsa jelenséget? Ez ideig egyetlen magyarázatot tudtak találni mindkét jelenség párhuzamos magyarázatára, ami nem más, mint egy kizárólag energiából álló szuperhúr, aminek kiterjedése a Világmindenséget átölelő sokmillió fényév lehet. Akkor most a második kérdés, ez lenne a húrelmélet első tapasztalati bizonyítéka?

A húrelmélet a magfizikusok egyetlen reménye a Világmindenség mozgatóerejének a megértéséhez, és azt sugallja, hogy az anyag nem más mint a koncentrált energia elképesztően vékony fonalai. Ezeknek a szuperhúroknak az egymástól eltérő, különböző rezgései olyan más és más anyagi részecskéknek felelnek meg, mint például a kvarkok. A jelenlegi elképzelés közel áll a fizika törvényeit egyesítő „mindenség elméletéhez”, magyarázatot adva az anyag és energia viselkedésére.

A húrelmélet egyik legfurcsább tulajdonsága, hogy háromnál több dimenziót feltételez. Ugyanis a húroknak a téridáben az összes részecske létrehozásához szükséges, egymástól megfelelően eltérő rezgéséhez tíz dimenzióra van szüksége. Mivel mi egy négydimenziós világban élünk (három térbeli dimenzió és az idő) a húrelmélet feltételezi, hogy az extra dimenziók az atomi méreteknél jóval kisebb helyre vannak „felcsavarodva”. Ezt az elképzelést azonban mind ez ideig semmi bizonyíték nem támasztotta alá, ezért a húrelméletet a fizikusok egy jó része nem tekintette megalapozottnak. Meg fog-e ezt most változni?

A válasz abban az Ősrobbanásban van elrejtve, ami létrehozta a Világmindenséget. A húrelmélet szerint a Világmindenség egy olyan három-dimenziós sziget, más néven „brán”, ami egy tíz-dimenziós térben halad, és az Ősrobbanást két ilyen brán összeütközése indíthatta el. Egy ilyen ütközés elképesztő méretű energia felszabadulással járhat, ami aztán különböző húr-tárgyat hozhat létre.

A matematika szerint, ha egy távoli galaxis és köztünk húzódna egy húr, úgy az a galaxisból kiáramló fényt kétfelé osztaná, amit mi két azonos, egymástól mindössze néhány ív-másodpercre lévő (ennyinek látnák egy 100 forintos érmét 2 km távolságból) galaxisként érzékelnénk. 2003-ban egy olasz-orosz közös kutatócsoport pontosan ilyet talált 10 milliárd fényév távolságban, amit CSL-1 elnevezés alatt vezettek be.

Egymás szomszédságában elhelyezkedő két, azonosnak tűnő galaxis észlelése nem egy új keletű dolog. Okozója az úgynevezett gravitációs-lencsehatás, ami akkor érzékelhető, amikor egy távoli galaxis fénye közvetlenül egy másik galaxis mellett halad el mielőtt a Földre érkezne. A közbeeső galaxis tömege eltéríti útjából a fényt, ami egy kettős képet produkál. Azonban a gravitációs lencsehatás által létrehozott képsorozat tagjainak fényereje egymástól eltér. Ezzel szemben a megfigyelt kettősképnél interferáló galaxis nincs, és az összesen két kép fényereje tökéletesen azonos. Ezért ebben az esetben a gravitációs lencsehatás kizárható. Jó esély van rá, hogy a kutatócsoport egy szuperhúrral találkozott.

Reményre ad okot, hogy a CSL-1 nem az egyetlen bizonyíték a szuperhúr létezésére. A Q0957+561A,B elnevezésű kettős-kvazárt még 1979-ben fedezték fel, aminek fénye gravitációs lencsehatás miatt két részletben érkezik a Földre, de mivel a két fénynyaláb nem azonos úton halad, az egyik 417 nappal később érkezik meg hozzánk, mint a másik. Erre bizonyíték például egy fellángolás, amit 417 nappal később a másik fénynyaláb megismétel. Most azonban újabb megfigyelések érdekes tényt tártak fel. 1994-ben tíz hónapon belül a Q0957+561A,B kettős képe négy esetben mutatott 4 százalékos fényerőváltozást, de ezen esetekben szimultán, időeltolódás nélkül. A megfigyelők álláspontja szerint a jelenségért a szuperhúr lehet a felelős.

Forrás: http://modernfizika.lapunk.hu/?modul=blog&a=137444
Kategória: kedvenc cikkeim | Hozzáadta:: tegelysajto (2012-06-15)
Megtekintések száma: 110 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *:
Kosár
A kosarad üres
Keresés
Barátaink:
  • Honlap létrehozása
  • Ingyenes online játékok
  • Online Munkaasztal
  • Oktató videók
  • uCoz Rajongók Oldala
  • Copyright MyCorp © 2018
    Ingyenes webtárhely uCoz