Modern metafizika
Huoranszki Ferenc
Osiris Kiadó
Az
időutazás tehát, bár kétségtelenül furcsa következményekkel jár, nem
logikai képtelenség. De vajon milyen szerkezetűnek kell lennie az időnek
ahhoz, hogy fizikailag lehetséges legyen? Láttuk már, hogy a térben
részben azért juthatunk el ugyanarra a pontra többször is, mert a térnek
nincs irányultsága (a térben "visszafordulhatunk”, az időben nem); de
azért is, mert a térnek több dimenziója van. Talán feltehetnénk, hogy az
időnek sem csak egy (ahogyan azt általában gondoljuk), hanem több
dimenziója van. Az időutazás során egy másik idődimenzión keresztül
juthatunk el a múltba vagy a jövőbe. Bár az idődimenziókra történő
utalás a fantasztikus regények és filmek szokványos kelléktárához
tartozik, a többdimenziós idő lehetősége jóval fogósabb kérdés, mint az,
hogy logikailag lehetséges-e az időutazás. Különösen azért, mert az idő
dimenzióit óhatatlanul a tér dimenziói mintájára képzeljük el, és ez
nem biztos, hogy helyes. Mindenesetre érdemes néhány, a többdimenziós
idő feltételezésével kapcsolatos kérdést megvizsgálnunk. Hogy mit
is jelentene a többdimenziós idő, azt Judith Jarvis Thomson ötlete
nyomán legkönnyebben a következő történet segítségével érzékeltethetjük.
Tegyük föl, hogy két ikertestvér (mondjuk, András és Zoltán) személyes
életideje pontosan ugyanolyan szerkezetű. Mindketten ugyanannyi ideig
járnak óvodába, majd iskolába, ugyanannyi idősek, amikor elkezdik és
befejezik egyetemi tanulmányaikat, aztán ugyanannyi idős korukban
házasodnak, ugyanannyi idős korukban születnek a gyerekeik és unokáik,
mennek nyugdíjba; és egyidősek, amikor életútjuk végén, nyolcvan éves
korukban jobblétre szenderülnek. Van azonban valami különös abban,
ahogyan egymás életét látják. András úgy érzi, hogy Zoltán, bár
ugyanazt teszi, mint ő, egész más ütemben teszi ugyanazt. András még
csak óvodás, mikor azt látja, hogy Zoltán már javában iskolába jár. Mire
ő középiskolás lesz, Zoltán már végzett az egyetemen és a
családalapítás gondolatával foglalkozik. S András gyermekei még fel sem
nőttek, amikor Zoltánt már felnőtt unokái látogatják a halálos ágyánál.
András talán sajnálja is Zoltánt, hogy mindent ilyen gyorsan kell
csinálnia, s miközben ő még csak az emberélet útjának felénél jár,
ikertestvére már lassan (pontosabban gyorsan) túl van az egészen. Pedig
ha tudná, hogy mennyire nincs oka a sajnálkozásra! Zoltán ugyanis azt
látja, hogy András élete pereg hihetetlen sebességgel. Az ő
perspektívájából nézve András az, aki negyven év alatt tette meg és
szenvedte el mindazt, amire neki, Zoltánnak, nyolcvan év jutott. Hogyan
lehetséges ez? A feltételezés szerint úgy, hogy a két iker két
különböző idődimenzióban éli az életét. A saját dimenziójából mindkettő
úgy látja, mintha a másik élete gyorsabban telne. Valahogy úgy, mintha
az utca két végén álló ember azt mondaná a másikról: hogy ez milyen
kicsinek látszik! És mindkettő igazat mond, hiszen mindegyiknek a maga szemszögéből
a másik kicsinek látszik. A két különböző idődimenzióban élő testvér
pedig azt fogja tapasztalni, hogy a saját szemszögéből, a másik valahogy
mindent sokkal gyorsabban csinál. Ez a különbség a két perspektívát
szemléltető ábrák segítségével jól érzékelhető.
De
valóban lehetséges-e, hogy létezzék két (vagy akár több) ilyen
dimenzió? A fenti példa azt mutatja, hogy talán igen. Ha azonban egy
kicsit jobban belegondolunk, mit is von maga után az idő
dimenzionalitása, akkor kétségeink támadhatnak. A kétdimenziós idő
lehetővé teszi az időutazást. Hogy hogyan, azt könnyű belátni.
Egyszerűen dimenziót kell váltani, majd visszatérni az eredeti
dimenzióba. Amikor Zoltán harminckét éves, "átruccan” ikertestvérének
perspektívájába. Ikertestvére ekkor az ő eredeti perspektívájából már
hatvannégy éves. Mikor odaér azonban csak a tizenhatéves testvérrel
találkozik, hiszen András perspektívájából Zoltán akkor harmickettő,
amikor ő tizenhat. Majd miután szépen megünnepelték egymás
születésnapját, gyorsan "visszatér” saját dimenziójába, ahol éppen nyolc
év telt el születése óta. (Ő persze nem nyolc éves, hiszen az ő
személyes idejéből 32 év már oda van.) Másfelől viszont a
kétdimenziós idő lehetetlenné teszi, hogy a két különböző idődimenziót
elfoglaló testvér jeleket küldjön egymásnak, azaz kommunikáljon
egymással. Tegyük fel, hogy Zoltán harminckét évesen kérdezni akar
valamit Andrástól. András ekkor hatvannégy éves lesz az ő
perspektívájából. Viszont András perspektívájából az üzenet hozzá
tizenhat évesen érkezik. De azért legjobb tudása szerint válaszol. Mivel
azonban Zoltán perspektívájából András akkor tizenhat éves, amikor ő
nyolc, a harminckét évesen feltett kérdésre nyolcévesen kap választ. Ezt
nem neveznénk beszélgetésnek. Sőt, nyugodtan mondhatjuk, logikai
ellentmondás, hogy válasz érkezzen egy fel nem tett kérdésre. De
természetesen nem a beszélgetés lehetősége okozza a legnagyobb
problémát. A beszélgetés folyamata ugyanis úgy is értelmezhető, mint egy
kauzális hatás terjedése. A többdimenziós térben tehát mindennapos
jelenség lenne a visszafelé ható okság. (A harminckétévesen feltett
kérdés oka a nyolcévesen hallott válasznak.) Ezért csak akkor
feltételezhetjük, hogy létezik többdimenziós idő, ha azt is hajlandók
vagyunk elfogadni, hogy létezik az időben visszafelé ható okság.
|